A vérvörös tényleg vérvörös, mégpedig bíbortetűvér-színű vérvörös. Nincs ezen mit szépíteni, a festékipar, az élelmiszeripar és a kozmetikai ipar is ezeknek az állatoknak a vérét használja már jó ideje, ha természetes eredetű, valódi és utánozhatatlan vöröset akar készíteni, ez az E120-as színezőanyag. A bíbortetű testéből nyerik azt a festéket, amely aztán csodás színt ad – többek között – a rúzsnak, pirosítónak. A bíbortetvek a fügekaktuszokon élnek, már ültetvényeken, ahol emberi kéz fertőzi meg a növényeket. A nagyjából poloska méretű, fehér színű nőstényeket hagyják kifejlődni a kaktuszokon, aztán begyűjtik őket, és kisajtolják belőlük a vérüket, melyet aztán kémiai úton fixálnak.

- Alta Vizslám, mondd meg nékem, ki a legszebb kinn a NETen?

Hosszú éveken keresztül az összes keresőprogram azt válaszolta, hogy:

- Te vagy a legszebb, ó királynő, szerkezetednek nincs párja messze szervereken!

Amikor viszont Hófehérje felchaperonodott és a foldingja is tökéletes lett, a guggoló kereső ezt találta mondani a mostohának:

- Szép vagy, szép vagy, felséges polipeptid, de Hófehérje elektroforetikus mozgékonysága sokkal szebb a tiédnél.

Nagy haragra gerjedt erre a gonosz mostoha, csak úgy ugráltak az elektronjai a hibridizált molekulaorbitálok között. Elhatározta, hogy mindenképpen inaktiválja Hófehérjét. Magához hívatta az udvari hidrolázt, és megparancsolta, hogy vigye Hófehérjét a lizoszómába, inaktiválja, hasítsa ki belőle az aktív peptidet és hozza el neki. A hidroláz elvitte Hófehérjét, de megsajnálta, és disszociáltak. A hidroláz visszatért a gonosz királynőhöz, és egy analóg peptidet mutatott meg neki.

Hófehérje meg ide-oda diffundált az endoplazmatikus retikulum hajlatai között, egyik mitokondriumot hagyta el a másik után. Már teljesen eltévedt, és az energiája is nagyon lecsökkent, amikor egy helyes kis kompartmentet fedezett fel egy potenciálgödör szélén. A membránját periferiális glikoproteinek borították, és körülötte zárványkristályok mutatták, hogy itt bányászenzimek laknak. Hófehérje betranszportált a kompartmentbe és körülnézett. Volt ott minden földi jó. Mivel már nagyon éhes és fáradt volt, felszedegetett egy kis felületi töltésmintázatot innen, néhány kétértékű iont onnan, egy kis hidrátburkot amonnan. Végül adszorbeálódott egy membránon és elaludt.

Este hazajöttek extracelluláris munkájukról az enzimek. Mert, hogy szavam ne felejtsem, ez a kompartment a hét enzim tanyája volt. Elől jött Transzamináz, azután Dehidrogenáz, mögötte Aciláz és sorban mind a többiek. Leghátul jött Kukáz, mert ő volt a leglassabb, neki nagyon kicsi volt a váltásszáma. Ahogy bejöttek a membránpóruson, mindjárt hiányérzetük támadt.

- Hol a töltésem? – kérdezte Izomeráz.

- Hol vannak az ionjaim? – kérdezte Lipáz.

Végül észrevették Hófehérjét, amint aludt a hidrátburok alatt. Amikor aztán Hófehérje felébredt, elmesélte szomorú történetét Aerobactertől Zygosaccharo-mycesig. Az enzimek megsajnálták, és megegyeztek, hogy Hófehérje ott maradhat náluk. Egyensúlyban tartja a kompartment belső potenciáljait, alacsonyan tartja az entrópiát, amíg az enzimek dolgoznak. Így is lett. Éldegéltek szép csendesen, amikor a gonosz mostoha újra odaült a képernyő elé, és enatiomer kebleit kidomborítva kérdezte:

-Yahoo,Yahoo, mond meg nékem, ki a legszebb kinn a neccen?

Ez a program öszinte és jólértesült volt, kéttized másodperc múlva vágta a választ:

- Önnek három találata van: Első: Hófehérje, bentlakó háztartási alkalmazott a SevenEnzym Bányászati Kft-nél. A második: Fehérjeséged, itt a tükör előtt. Harmadik: Zámbó Jimmy, megosztva egy sózott heringgel.

A gonosz királynő nagy haragra gerjedt, és elhatározta, hogy elpusztítja Hófehérjét. Külsejét SDS molekulákkal elmaszkírozta, kosarába tett néhány szép piros szubsztrátot és elindult a hét enzim kompartmentjéhez. Amikor odaért, megkínálta Hófehérjét:

- Vegyél ebből a szép piros szubsztrátból, éppen beleillik az aktív centrumodba!

Hófehérje vett is belőle, de vesztére. A szubsztrát igazából szerkezetanalóg inhibítor volt, ami bekötődött Hófehérje aktív centrumába. Aztán se be, se ki. Hófehérje elvesztette az aktivitását. A gonosz mostoha kárörvendő lánccsavarodások közepette hazament.

Este hazajöttek az enzimek. Ott találták Hófehérjét teljesen inaktiválva. Volt nagy sírás-rívás, hidratálás. Próbálkoztak mindennel, még pH-t állítottak, de hiába, Hófehérje nem nyerte vissza az aktivitását. Mit volt mit tenni, Hófehérjét átlátszó gélkoporsóba zárták és a zárványkristályok mellett őrizték.

Egyszer csak arra járt egy ifjú királyvizi herceg. Hófehér transzport albuminon lovagolt, és még a nyeregtakaróján is aranyatomok komplexáltak. Amint meglátta Hófehérjét, azonnal gerjedni kezdett. Óriási affinitással közeledett a gélhez, és amikor odaért – halljatok csodát – az inhibítor levált Hófehérje aktív centrumáról. Kiderült, hogy az inhibíció reverzibilis volt, csak az egyensúly volt erősen eltolva a kötődés irányába.

Hófehérje is erősen vonzódott a herceghez. Több volt ez, mint ionpár kapcsolat, több mint az enzim-szubsztrát komplex – erős volt, mint a kovalens kötés és szelektív, mint az antigén-antitest kapcsolat. A herceg magával vitte Hófehérjét a saját magas potenciálú várába, ahol egybekeltek és közös negyedleges szerkezetbe rendeződtek. A lakodalmon rengeteg ATPt elbontottak, és azóta is vígan blottolnak és komplexálnak, ha azóta de nem naturálódtak.

Mi lett a gonosz királynővel? Amikor legközelebb feltette a szokásos kérdést:

- Explorerem, mondd meg nekem, ki a legszebb szerte NETen?

A válasz gyorsan jött:

- A legszebb magasan Hófehérje, Te meg királynő, a fasoron túli kategóriában vagy, Golda Meir és Krupszkaja elvtársnő között.

A királynő erre megkülönböztette a hardvert a szoftvertől (hardver az, amibe bele lehet rúgni) és immediate shut downnal megütötte a guta.